Barakablog Járj végére a világnak!

Orsi törzsutasunk, idén a több mint jubileumi, 11. barakás kirándulást is lelkesen abszolválta. Megkérdeztük, mi szél hozta közénk. Elmondta.

- Hülye kérdés, de melyik út volt a kedvenced?

- Ennyi élményből elég nehéz választani, de ami nekem a csúcsok csúcsa, az Korzika. Kétszer másztam meg a hegyeit, jártam a vizeit, de remélem lesz még lehetőségem naplementében a tengerbe lógatni a lábam, egy egész napos hegymászás után a füvön fekve megbámulni a nyári hullócsillag-záport, vagy a vízből nyaktörő mozdulatok árán feltekinteni a derékszögű városra, Bonifacióra. Persze ezek csak kiragadott pillanatok, nekem Korzika totál a szívem csücske. Mindent imádok benne, még a mások szerint kicsit mogorva szigetlakókat is. Az sem igaz, hogy az ilyen úton született barátságok rövid életűek: mi, egy öt fős lánycsapattal azóta is barátságban vagyunk, összejárunk.

Épphogy végeztünk a nyereményajándékok kiosztásával, amiket a blog 1 éves szülinapjának megünneplésére hirdettünk (köszönjük a rengeteg résztvevőnek!), és máris egy újabb jeles alkalmat ülünk: a BarakaBlog 100. posztját olvashatjátok!

Továbbra is valljuk (a Kft örökbecsű "Afrika" című számának refrénjével), hogy "Utazgatok, mert utazni érdemes!" Nálunk természetesen szóba jöhet Skandinávia is, nem csak a "jó meleg Afrika, hol fülledt az erotika…". Ezért, itt és most, az ünnepi számban röviden elmondjuk, hogy hová érdemes utaznotok (nyilván mindenhová) és miért.

Marokkóba, mert gyönyörű a sivatagi napfelkelte- és lemente, főleg tevehátról, a fezi és a marrakesh-i bazár hangulata pedig évekig elkísér mindenkit (nem rém)álmában.

Dél-Olaszországba, ami nemcsak meghitt találkozás 5, a világtörténelemből, irodalomból és művészetből is jól ismert vulkánnal, hanem tengeri fürdőzős, hajózós, gasztrós, iszappakolásos, mediterrán kisvárosnézős, kempingezős csodaút, drága vendégeink egyik nagy kedvence! A miénk is!

Bízunk benne, sokan hallottatok már a hasonló című mozifilmről. Innen a nevünk. Ron Fricke rendezésében a stáb 6 kontinens 25 országában forgatott; a film évekig készült. Soha nem látott logisztikai és bürokratikus akadályokat küzdöttek le, miközben a lehető megmodernebb technikát használták. Az eredmény magáért beszél.

Az egyik kedvenc részletünk:

Ha nem hallottál a filmről, íme egy kis elemzés Réz András jóvoltából:

A baraka ősi szufi szó, valami olyasmit jelent: áldás, lélek. De leginkább Ron Fricke 1992-es filmjét idézi fel. Egy olyan filmet, amely mostanság népszerűbb, mint amikor készült. Márpedig ez ritkán fordul elő a film világában, hiszen a mozgóképek egyre gyorsabban váltogatják egymást a mozikban, a sikerlistákon. De a Baraka - hála a világhálónak - töretlenül tartja magát, és a kommentek gyarapodása mutatja, hogy újabb és újabb nézők/értelmezők kapcsolódnak be a világába.

A túravezetés 90%-ban pszichológia. Olyan szerepkör, mint az edzőé - meséli Tassy Márk, aki tizen-éve űzi ezt a sportot. És sokszínű, mert minden csoport más. Egy 3-4 napos, 40 fős társasággal viszonylag egyszerű. Ott fennáll a 80-20% szabály, vagyis a résztvevőknek a többiek 80%-ával csak annyi interakciója van, hogy szia-szia. A 20%-kal meg jóban lesz. Viszont egy 2-3 hetes, 10 fős út más tészta: ott mindenki kommunikál mindenkivel, intenzív a csapatélet, akár akarjuk, akár nem. Főleg ha mászós, hajtós, amolyan együtt szívunk, együtt nevetünk túráról van szó.

Ilyenkor szerintem a vezető alaptevékenysége, hogy mindenkivel annyit foglalkozzon, hogy úgy érezze, vele is úgy törődik, mint mindenki mással. Ez nem könnyű feladat, mert a gondoskodás-igény természetesen egyéni. Az út elején meg kell teremteni a bizalmat. Erre sokféle technika létezik, én alapvetően az információadásban és az odafigyelésben hiszek. Szerintem a legfontosabbak a praktikus infók: hol mit vásároljanak, most vegyenek kaját, mert két napig nem látunk boltot, szálloda, időjárás, öltözködés, stb. Alapvetően minél több információt adunk, annál előbb alakul ki a kezdeti bizalom. Ilyenkor a résztvevők hamarabb elmondják, hogy melyik naptól, túrától tartanak, ami számunkra nagyon fontos infó.

Régóta dédelgetett álmunk valósul most meg: blogot fogunk írni! Nem a bátorság hiányzott, hanem az idő, ami ahhoz kell, hogy igazán tartalmas és hasznos tartalmak szülessnek. Olyanok, amikre rászánjátok az időt.

Hajdu László sietett a segítségünkre, aki egyrészt profi újságíró, másrészt tapasztalt utazó, harmadrészt sokszoros törzsutas a Barakánál. Együtt igyekszünk vinni a Barakablogot. Olvassátok, szóljatok hozzá, terjesszétek és mondjátok el a véleményeteket! Például arról, mit olvasnátok itt szívesen.

[ Serfőző Zoltán ]

Addig is Laci bemutatkozása:

Háromféle ember létezik: élő ember, holt ember és utazó. Legalábbis szerintem. Az utazó átmenetet képez a két alapvető létállapot között. Más állapotban van, egyedi és megismételhetetlen módon látja a környező világot, csodálkozik rá az ismeretlenre, tájban, városban, emberben, kultúrában, ételben, italban. Könnyedén lebeg, mosolyog a nagyvilágra, vagy keményen koncentrál, izzad, mászik, teker. Folyton tele van adrenalinnal, meg endorfinnal. Szóval nagyon él, de mégis nagyon máshogy. Fantasztikus érzés! De lehet, hogy csak én gondolom így. Aki mellesleg grafomán vagyok, imádom leírni azt amit láttam magam körül, széles e világon!
Mindenestre ezzel megválaszoltam a magamnak feltett kérdést: miért írok én blogot az utazásról.