2014 október 16. 05:30 A világ legmonumentálisabb hegységébe az út Kathmandun keresztül vezet, amely hatalmas élmény! Színes, szagos, szélesvásznú látnivaló, maga a tömény kultursokk – kezdi Everest alaptábor élményeit Nádai László a magas hegyek szerelmese. Az ázsiai pörgés és a multikulti hegymászó hangulat gyors elsajátításához nincs jobb hely a világon, mint a Thamel városrész, mely bárokkal, éttermekkel, üzletekkel és rengeteg féle néppel zsúfolt. A Durbar Square maga a középkori Ázsia: összes érzékszervünket megtámadja, persze jó értelemben… Itt találhatók a legszebb régi épületek és templomok. A Kis-Tibet városrészben pedig – nevéhez híven – rengeteg tibeti menekült él.
A reggeli ébredés után következik a második adrenalin fröccs: a világ egyik legizgalmasabb repülőútja. A kis, 20-25 fős gép a Himalája láncai, csúcsai fölött-között repít minket, ami elég 4d-s multiplex élmény. Stílszerű bevezető következő napjainkhoz. 
A luklai reptér, háááát…. az finoman szólva nem egy JFK, de még csak nem is Ferihegy.
A hegyoldalba vájt keskeny, viszont rövid aszfaltcsíkot az Everest pionírjairól Tenzing-Hillary Airportnak nevezik. Ha a you tube-ba beütöd a „Világ top 10 legérdekesebb repterei” keresését, ezt üzembiztosan megtalálod. Nem akármilyen élmény itt a fel-és leszállás. A luklai menedékház életünk egyik nagy élményének előszobája. Itt találkozunk azokkal a kedves, vidám emberekkel, akiket a világ serpaként ismer, és akik még sok csodát mutatnak nekünk.
Az első gyalogtúrára 2740 méteres magasságból indulunk, ami Laci szerint csupán finom bemelegítés. A Dudh Koshi kemény hegyi folyó, az út első szakaszán ezért örülünk, hogy nem kell megerőltetnünk magunkat. Viszont mire teljesen átadnánk magunkat a könnyűléptű, belvárosi sétálóutca feelingnek, elénk toppan egy meredek és hosszú szerpentin, aminek tetején úgy gondoljuk: ez jó mulatság, férfimunka volt (bocs, lányok.). Azért mi tagadás, menet közben sűrűn jut eszünkbe a hegyek drága mamája.
A Sagarmatha Nemzeti Park a világ legmagasabban fekvő természetvédelmi területe. És még csodálatos is! Hatalmas himalájai jegenyefenyők között járunk, ha szerencsénk van találkozunk mósusz-szarvasokkal. (ide kell egy kis kitérő: a mósusz, vagy pézsma-szarvas nevét a hímek prosztatájában termelt szemcsés váladékról (pézsma) kapta, melynek a párkeresésben van nagy szerepe. Viszont ami miatt mi is ismerjük: 5000 éve használják parfümök illatosítására, és csaknem 400 koreai és kínai gyógyszer alapanyaga). Sőt még a mindenki által jól ismert :) sörényes tahr-ot is láthatunk. Ez utóbbi egy fürge, erős, kecskeszerű teremtmény. A serpák hite szerint a Sagarmatha Park egy olyan szentély (beyul), ami menedékhely lehet, ha a világ többi része elpusztul. Nem mondom, szép hely, de azért erősen bízom benne, hogy nem kell ideköltöznöm.
A nehéz nap végén betoppanunk a 3470 méteren fekvő Namche Bazar-ba, ami a régió serpa „fővárosa“. Mondjuk a Champ Elysées-t ne itt keressétek, de trekking boltokba, könyvesekbe, pénzváltókba, sőt a világ legmagasabban fekvő internet kávézóiba is benézhetünk. A helyi pékség termékei isteniek, főleg az egész napos túrázás után..jpg?full=1)
Viszont – most kapaszkodjatok meg – innen először pillanthatjuk meg minden hegyek ősanyját, a világ tetejét! Ami – akár esik, akár fúj – az egyszerű földi halandóknak élete egyik csúcspillanata. Akkor is, ha ez egy vaskos közhely!
Egy akklimatizációs nap (3470-től 3800-ig, ott rövid pihenő, majd vissza) után másnap a Khumbu-völgyben mászunk felfelé, ahol akár sűrű emberfolyam is kísérhet minket, merthogy ez az Everestre haladó nemzetközi hegymászó csapatok fő útvonala. Nem ritkán békésen cammogó jak-karavánok mellett is elhaladunk. Utunk végén a bónusz, a Tengboche kolostor vár minket, ahonnan egészen elképesztő a látvány a 6856 méteres Ama Dablamra!
Kora reggel, felfelé haladva az erdők helyét átveszi a magashegyi táj, a kietlen sziklavilág. A néphit erejéről tanúskodnak a „mani kövek”, és „mani falak”, a helyiek szent építményei. Csak az óra járásával megegyező irányból megkerülve hoznak szerencsét, ezért így teszünk. Még feljebb rengeteg, színes imazászló fogad minket, valamint gyönyörű kilátás. A sok apró szentélyt tragikus okból húzták fel: a hegység környékén életüket vesztett sorstársaknak állítanak emléket. A Khumbu-gleccser ravasz fajta, a felszínén több méter vastag hordalékot szállít, ezért szinte észre sem vesszük magát a jégárt.
Az 5180 méter (itt már ér kicsit zihálni) magasan fekvő Gorak Shep tábor három menedékháza jelenti az utolsó emberi építményt az Everest felé. A gleccser tetején a hatalmas jégfolyam állandó mozgása miatt folyton változó futású ösvényen vezető út nem kezdőknek való. Pár órás túra végén érünk az alaptáborba. A hegyet ostromlók első bázisa elvarázsolt hely, sátrakkal, állandó jövés-menéssel, internacionális hangulattal, folyton változó klímával. A megérkezés perceiben kapkodjuk a fejünket, hiszen egy olyan világba pillantunk be, amit eddig csak a TV-ben láttunk.
Aztán már „csak” 1,5-2 órás mászás és fent lihegünk a Kala Pattar 5600 méteres csúcsán. És miért kell mindezt félig sötétben legyűrnünk? Mert ha kegyes hozzánk a hegyek szelleme és tiszta az idő, akkor a Nap a Mount Everest mögött kel fel. Mely látványt nem próbálom szavakba formálni, úgysem sikerülne… Talán még annyit: a világ csúcsán kívül egy tucat 7000-8500 méter magas udvarhölgyét is köszönthetjük a Nappal együtt.
